A kövek megértése

Szeretem a köveket, szerintem gyönyörűek. Különösen a vízzel lekerekített, nagyon régi köveket. És itt rengeteg van belőlük, és sokféle színben. Lassan a legszebb exemplárokat költöztetem a mezőnkről a tóba, naponta néhányat. A mezőnk könnyebben megmunkálhatóvá válik, a tószegélyünk szebb lesz, én pedig élvezem a lassúságot. Csodálatosan békés tevékenység, és mindenféle kapkodás nélkül….dacht csinálom.

A talajunk itt vályog, ezt már tudtuk. Nem meglepő: itt minden régi ház is agyagból van, téglát sütni sem lehet belőle. De azon a vályogon számtalan tégla van. Az a furcsa azonban, hogy ezek a kövek általában nincsenek a felszínen, csak a frissen felszántott földeken láthatók. Ökológusként tudom, hogy a földigiliszták képesek „betemetni” a köveket, de ehhez komoly idő kell.

Egy szinte folyamatos fagyos időszak után találkoztam ezzel a számomra meglepő jelenséggel: a talajunk „megeszi” a köveket. Eközben a kövek 3-6 cm mélyre kerülnek, hetek alatt. Van egy hipotézisem: a talaj fagyott és kemény, de a kövek jól vezetik a hőt, így amikor kisüt a nap, felolvad a kő alatt, és a kő belesüllyed a puha agyagba. Ha a tószegélyemet még idén be kell fejeznem, sietnem kell, hamarosan eltűnnek azok a gyönyörű kövek. És az én tószegélyem is eltűnik?

Az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy Magyarországon élünk, hogy van időnk és nyugalmunk ilyen dolgokon gondolkodni.